2013. július 20., szombat

Meglepetésből lett csodás élmény

Nemsokkal később a miskolci borulás után Petrával elhatároztuk, hogy július 14-én meglepjük hooligan barátainkat azzal, hogy több órán át utazunk le egészen Orosházáig a gyopárosfürdői Hooligans koncertre. Nem csak őket, de engem is meglepett a gondolat, de kezdjük is az elején.
Vasárnap reggel 5 óra körül megszólal az ébresztőm és ilyenkor egy ember se kellne ki az ágyból, de a szemem előtt lebegett a cél szóval erőt vettem magamon és készülődtem. Megettem egy kis szendvicset, kivasaltam a hajam, felöltöztem, előkotortam a táskákat és vártam. Vártam, hogy Petráék szóljanak viszont semmi életjelet nem kaptam így gyorsan felmentem Facere, ahol barátnőm mondta is a menetrendünket. Mivel a kocsijukkal megyünk így nem voltunk nagyon időhöz kötve, de ebből lett egy kis késés is. Mivel volt időm visszaaludtam az ágyamba és a szemem már érg zárva volt, de akkor kopogtak az ajtón és megérkeztek Petráék. Elővettem a nagytáskát, kistáskát és mentünk a kocsihoz, amiben apukája, anyukája és bátya már vártak. A cuccok a csomagtartóba mentek aztán indultunk is. Mivel nem volt matrica így nem mehettünk az autópályán szóval a térkép kézbe került és szó szerint össze-visszamentünk. Ebből  pár óra késés lett, de útközben az idő egyre melegebbre fordult és még utitársunk is akadt vagyis egy darázs, ami először a hajamba akadt (nem nevett!) aztán 2-3 szor megpróbáltuk kihajtani az ablakon, de mindig visszasodorta a szél. A hosszas út után örültünk, hogy megláttuk az orosházi táblát, a következő feladat a fürdőt kellett megtalálni. Na ezzel is elbajlódtak, de végül megtaláltuk és ezután az következett, hogy nem volt parkolóhely. Nemcsoda, hogy a sofőr ideges lett, egyszer, amikor megálltunk tankolni olyan sebességel, majd féknyommal álttunk meg egy ember előtt, hogy azt hitték beakarunk törni a boltba. Szóval végülis a camping parkolóba mentünk csak az fizetős volt. Egy kis útbaigazítás és végre kiszállhattunk a kocsiból. Aztán visszamentünk fizetni na meg a napijegyet is megvettük, ami egy kék karszalag volt. Lassan kipakoltunk a csomagtartóból is, de bennem és Petrában volt az izgatotság szóval mi befutottunk a strandra. A színpadot sikeresen megtaláltuk, de odafigyeltünk, hogy nehogy valamelyik barátunk észre vegyen minket. Feltűnés nélkül sikerült találnunk egy kis helyet a fák árnyékaiban a röplabda pályával szemben. Mi nem tudtunk uralkodni magunkon, ezért ledobtuk a táskákat, levettük a ruhát, ami alatt a fürdőruha volt és papucs nélkül elindultunk felkutatni a strandot. Rejtélyes módon először a csúszdákhoz keveredtünk, de mivel még nem voltunk vízben így visszamentünk felfrissül aztán tényleg lecsúsztunk a legnagyobban. Őszintén nem dobtam el az agyam, mert voltam nem egyszer 3x nagyobb és élvezetesebben, de most nem a csúszda a lényeg. Minden medence felé elmentünk megnézni, hogy hol lehetnek Katáék, akikkel  még az egy hónappal ezelőtti sörfeszten taliztunk, de sehol nem találtuk őket. Azért a csúszdát többször ellenőríztük. ;) A móka után szárazföldre léptünk és elkedztünk az egész fürdő körül nézelődni, de sehol sem voltak. A forró kövön futva a büfék előtt mentünk el és Petra felfigyelt egy ismerősen szőke csajra, aki épp fagyit evett mellette pedig egy rövid barna hajú lány, aki meg melegkaját evett. (mit ettél??) Kérdezte is barátnőm, hogy "azok nem ők?" erre leintettem, mert nem ugy néztek ki, de gondoltam menjünk oda köszönni és vagy égünk egy nagyot vagy tényleg ők azok. Egyre közeledtünk a barna hajú lányhoz, majd mondtunkegy sziát és ,ahogy megfordultak tényleg ők voltak, Niki és Kata szóval nagyot is néztek, hogy mit keresünk itt, amire a válasz, hogy "miattatok utaztunk ennyit" (na meg a fiúkért;) Hozztunk magunknak széket és leültünk melléjük aztán visszakísértük Nikiéket az öltözőjükbe, hogy visszategyék a cuccokat. Ezután indulhatott a pancsolás. Már nem is tudom, hogy hova mentünk először, de sokszor lecsúsztunk a két csúszdán, de az örvényben is sok időt töltöttünk. Élvezett volt egymás kezét fogva sodródni az árral főleg, hogy nekimentünk a kis gyerekeknek, szőrös hátú férfiaknak sőt Petra szerint a nagy sodrás közben valamelyik srác gyengepontját is eltalálta...Amikor épp nem körbe-körbe úsztunk akkor én bemutattam pár trükött meg fejenállást, amit a többiek is megpróbáltak vagy csak sikló versenyt rendeztünk. Pancsolás közben a medence szélén még egy fotós is megjelent, aki le is fotózott minket csak nem akkor amikor beálltnuk a képhez.Telt az idő, de nagyon jól elvoltunk a vízben a jó meleg időben, de aztán a csapat 3 részre oszlott. Kata elment megszárítkózni és beállni a színpad elé, Niki és barátnői (kiscsaládja) Klau és Szilvi azt hiszem a cuccaiknál voltak mi meg  őket kerestük. Mivel lassan ők is mentek átöltözni, ezért én is velük tartottam az öltözőbe. Mindannyian bikini felsőben és rövid farmerben álltunk készen a koncertre, de előtte megvártam Nikiéket, amíg kisminkelték magukat közben Klauval is elbeszélgettem. Már tülkön ültem, hogy elinduljunk aztán lassan tényleg elindultunk kifelé. A három csaj ment is az első sorba addig én visszamentem Petrához letenni a táskámat, majd a kistáskámmal mi is beálltunk az első sorba viszont csak a szőke előtt, Kata Kooleganő mellett volt hely ezért oda telepedtünk. Épp karaoke ment, ami őszintén nem volt lelkesítő, de hamar vége is lett. Eközben Kata el is ment, hogy vegyen sört meg wc-re ment addig Heny foglalta a helyét és így vele is tudtunk beszélgetni. Amikor visszaért két pohár meggyes sört hozott, mögöttünk meg egyre jobban gyülekezett a tömeg. Nemsokára Bunyós Pityu foglalta el a színpadott.
 Az előadás közben Nikit vettük észre, aki felénk közeledett, mert ők Csipával szemben álltak és ha vége ennek a dáridónak akkor mellettük megszabadul egy hely és azt szerette volna, hogy mi álljunk oda. Persze elfogadtuk és oda is mentünk, mert tudni illik imádom Csipát. ;) Bunyós Pityu is nemsokára abbahagyta az előadást,de végülis az előző döntésünkkel jól is jártunk, mert ekkor megérkeztek Kata barátnői és így át is adtuk nekik a helyünket. Ezután nemsokára a hely is megüresedett így pont középen voltunk. Amíg vártunk csináltunk közösképeket a csajokkal meg sokat beszélgettünk, nevettünk. Közben Kata is megmutatta a kis Csőrit a még tőlem kapott halálfejes kendővel a nyakában aztán, ahogy telt az idő a koncert is elkezdődött. Bár az utóbbi hetekben elég sokszor kerültünk tombolásra, de én nem unom, nem érzem tehernek sőt nagyon jól megtudnám szokni. :D A fiúk most is hozták a formájukat és még nagy tömeg se volt szóval volt hely az ugrálásra, mert kellett is. A zene csodás volt, Csipa cigánykerekezett is amiből aztán balettozás lett, Tibi megint megtépte a Zsoltit és még mi sem maradtunk ki a mókából. Mivel mi öten bikiniben voltunk egész jó látványt nyújottunk a fiúknak, de ez csak akkor derült ki igazán, amikor én, Petra és Niki felvettük a pólónkat, mert fáztunk. Épphogy rajtunk volt (nekem a Hooliganses pólóm) Csipa megszólalt, hogy "Miért vettétek fel azt a csúnya Hooliganses pólót?" meg valami olyasmi pedig olyan jó volt nézni titeket...aztán elkezdte, hogy "Vissza,vissza!" erre mi lefagytunk aztán jót nevettünk, de én nem akartam levenni a pólóm mert tényleg fáztam (megis lett a hatása, mert beteg lettem xD) de a többiek addig győszködtek, amíg én is levettem. Ebből a viccből jött valakinek az az ötlete ha már mi levettük akkor Csipa is vegye le a pólóját, ezért én ajánlottam, hogy írják föl egy papírra és akkor nem kell bekiabálni.
Szegény Niki több ideig ott nyújtószkódott Csipa előtt, de sosem akarta észrevenni és szerintem direkt nem reagált pedig még szóltunk is neki. Azonban helyette Zsoltika vette észre a papírt, amire perverzen elkezdett mosolyogni. Egy idő után hagytuk is a dolgot és inkább tomboltunk tovább. A koncertnek sajnos vége lett a Hotel mámor után, Endi bedobta a dobverőket és ekkor rájöttem, hogy nekem ez mindig csak pár embernyi helyen múlik, hogy elkapjam...viszont most Klau kapta el vagyis rajta kivül még két csaj próbálta elvenni. Bő 10 percig vagy több ideig a dobverőn veszekedtek és közben még Kata is besegített, de aztán feladták a csajok és Kalué lett a nyeremény. A vita után még csináltunk Kolleganővel közösképet aztán mindenki beállt a kordonhoz a dedikálásra. Mivel elég sok ember volt mi Petrával kicsit előrébb furakodtunk így hamarabb kaptunk aláírást Tibitől, aki után Csipát szemeltük ki. Én úgy álltam, hogy őt feltétlenül lekell rohanni, mert ilyen ritkán van amikor kijön szóval nemsokára ott is volt melettünk. Petra  dedikálást kért, majd először engem fotózott le vele, de amikor közelebb jött Csipa akkor elkezdte nekem énekelni, hogy "Gyere baby!". Nem is tudtam mit visszaszólni...utánam barátnőmmel is csinált közösképet. Boldogan mentünk vissza Nikiékhez, ahol pedig Endivel csináltunk közösképet. Már csak Zsoltika maradt, ezért most őt támadtuk meg csak a baj, hogy mindig mi maradtunk hátul így sosem fértünk hozzá plusz az előttünk lévőek szegényt ott nyagatták.;) Szóval csak a szőkét nem sikerült elkapni...viszont nagyon kifáradtunk, ezért tényleg felvettük a pólókat, elbúcsúztunk mindenkitől (csak Henyéket nem találtuk meg) aztán indultunk vissza a kocsiba. Táskákat a csomagtartóba, mi gyorsan be is ültünk, betakaróztunk és indultunk is hazafelé. Útközben észrevettem Nikiéket a járdán, ezért Petra gyorsan szólt bátyjának, hogy álljunk meg, lehuztuk az ablakot és köszöntünk nekik és egy "Egészséget" mondtunk a tüsszentő Klaunak, de aztán mi is tovább mentünk. Minden erőmön azon voltam, hogy aludjak és ebben legjobban a zene segített. Nem figyeltem az útra, de órák múlva arra ébredtem, hogy Miskolcon vagyunk és pá perc múlva haza is érkeztem. Kivették nekem a táskát, majd a hideg estében mentem  be a házunkba onnan pedig gyorsan ledöltem és aludtam is.
Szerintem ez a legjobb koncertek közé tartozik és nem csak a fiúk miatt hanem, hogy az ember olyanokkla lehet akiket szeret, igazi hooligán barátokkal.;) <3
Képek a koncertről:





1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a beszámoló, Kolleganő! :D Készül közben az enyém is. Mondjuk az én ruhácskámat is megemlíthetted volna :P Na de azt majd akkor én megteszem. Amúgy tényleg imádtam ezt a beszámolót

    Puszi: Hooligirl

    VálaszTörlés